A legrégibb, a legidősebb ATI-sok (18)

 

 


Az Állami Sofőriskola utód szervezete a 69 éve alapított Állami Autóműszaki Intézet (AMI) majd az 1956-ban létrehozott
KPM Autóközlekedési Tanintézet hivatalosan már 1983 óta megszűnt, de neve él, szakmai jó híre megmaradt. És itt vannak közöttünk, élnek még a legrégibb, a legidősebbb ATI-s kollégák, akik nyolcvan évesek, vagy már idősebbek is. A nagyszerű szakemberek, akiknek nemcsak kora, hosszú életútja is tiszteletre méltó, és akik most fiatalkori képeikkel igazolják, hogy ott voltak, nagyok voltak, minden úgy volt...


 

Keszthelyi István 84 éves. Szinte a legelsők között 1958-ban került Budapesten a KPM Autóközlekedési Tanintézethez. Opel Blitz tehergépkocsival, gyakorlati próbavezetés után felvételizett oktatónak a Dankó utcai tangarázsba. Később Csepel 350-es tehergépkocsival, favázas Skodával, de még a Renault BFK4-es személygépkocsikkal is tanított, mely járművek korábban a kék taxinál üzemeltek, selejtezés után vonták be őket a gyakorlati oktatásba. Keszthelyi István mindig is nemes foglalkozásnak tartotta a járművezetők oktatását, 1963-ban a Műszaki Egyetemre került, a sors másfelé vitte, de sosem feledi az ATI-s időket.


 

Hézinger Jenő 84 éves. Buszvezetőként kezdett, 1958-tól a Fővárosi Autóbuszüzem oktatója, tíz év múlva 1968-ban a Magyar Autóklub iskolájában tanít. A hetvenes évek elején a 27 sz. Munkaközösségben, majd az ATI Dankó utcai tangarázsában oktató, miközben a BKV-nál folyamatosan képzi a fővárosi autóbuszvezetőket. 1995-ben nyugállományba megy, de életében ez csak egy időpont, mert újabb 23 év gyakorlati oktatás következik. Ebből  ebből 17 évig a Padlógáz autósiskolában. Az idén, 2018-ban, 84 évesen, Keszthelyen a Kránitz és a Janzsó magániskolánál vállalt munkát, immár hat évtizedes oktatói tapasztalattal. Tisztelet, csodálat Hézinger Jenő.

 


 

 Vannak még, élnek még a legrégibb, a legidősebb ATI-sok!

 (Balogh Zoltán)