Horváth Laci a továbbképzésről...

Horváth László vagyok. Én az idősebb oktatói generáció képviselője, a régi tantermi képzéshez szoktam hozzá, ami tartalmilag nem jobb, de személyesebb volt az e-learninges rendszernél. Ott találkozhattunk egymással, meg lehetett vitatni a felmerült kérdéseket a hatóság képviselőivel.
Ez már elmúlt! Ha tovább siránkoznék is ez ügyben, úgyse történne már semmi!
Ezért inkább, - tartsatok engem strébernek - elfogadom ezt az új rendszert. Lassan bele is jövök. Mert mindig is fontosnak tartottam az oktatók szakmai ismereteinek bővítését a naprakész felkészülést. Én oktatok, szükségét érzem, hogy időnként, feltöltődjek néhány új szakmai dologgal. Miközben az évenként kötelező teszt-vizsga szükségességéről más a véleményem és bárkivel is vitatkoznék erről. De most nem ezt akarom firtatni.
Kijelentem: az e-learninges továbbképzés tartalmi részében én most sok jó dolgot találtam. Nekem az anyag egy része új ismereteket adott, amit hasznosítani tudok és engem megerősít a munkámban is.
Lassan, alaposan végigmentem az egész tananyagon, túl is vagyok rajta, de még nem vizsgáztam.
Mint B kategóriás gyakorlati oktató, szívesen vettem pl. a moped képzés felépítésének teljes rendszerét, hiszen az én tanulóim erre is kapnak vezetési jogosultságot. Én ezt díjazom. Ha rajtam múlna (nem fog!) én a mopedes gyakorló órákat is bevezetném a B kategóriában! 
Ugyanígy örültem a már szinte elfelejtett defenzív vezetés megjelenésének a tananyagban, fontosnak tartom, felfrissültem tőle.
Teljes és átfogó képet, szakszerű magyarázatot kaptam a legújabb intelligens rendszerekről.
Alaposan átjárhattam a kulturált közlekedés alapvető tételeit, amiből majd tanulóimnak is átadhatok valamit.
Nem sorolom, hiszen mindenki találkozik majd vele, és persze véleményt is mondhat róla. Nekem az a véleményem, megérte az idő ráfordítást!
Gratulálok a tananyagot készítő kollégáknak, akiket nem ismerek, sehol sem látom a nevüket. Miért is nem tudhatom, hogy kik ők? Személyesen is elmondhatnám nekik, hogy szép munka volt, de azért még ezen a jó anyagon is lehetne, sőt kellene tökéletesíteni.
Miért kell nekem az iskolavezetők minden ügyes, bajos adminisztrációs tennivalóit ilyen részleteiben megismernem?
Miért nem lehet ebben a jól kidolgozott továbbképzési tananyagban szakonként, okosabban differenciálni? Biztosan lehetne. Talán majd jövőre.
Végül, még egyszer hangsúlyozni szeretném, nekem az oktatói továbbképzés szakmai tartalma tetszett, de nem a gyakorlati, technikai lebonyolítása! És ezt sem hallgathatom el! Miden évben tapasztalom az előzetes tájékoztatás hiányát, majd az év végi roham jeleit, a program előkészítetlen elindítását, a nehézkes regisztrálást. Ez volt az idén is. Debrecenben lakom, most például egy hete készen vagyok a tananyaggal, vissza is igazolták, befizettem minden díjat, vizsga időpontot szeretnék, nem kapok. És ennek már több mint egy hete. Ellenőriztem a befizetéseket, türelmetlenül telefonálgatok, és hallom mások is így vannak vele. Ez nem nyugtat meg. Számítógépemről folyamatosan csak ezt kapom: ”a tanulónak nincs befizetett vizsgadíja.” Ami persze nem is igaz. Legalább tudnám, hogy ilyenkor miért kell várni? Mert az én időm is drága. 2018-ban előttem van még két hónap és nekem is minden percem foglalt.