A legrégibb, a legidősebb nagyszerű kollégák!

 


         

Az Autóközlekedési Tanintézet szervezetének immár 106 éves a szakmai öröksége, hiszen jogelődjét az Állami Sofőriskolát 1912-ben alapították, ahol már létrejöttek a hivatásos járművezető-képzés alapjai. Ezzel szinte egyidőben indította automobil-vezetői tanfolyamait a történelmi Magyar Autóklub is. A Magyar Honvédelmi Szövetség 90 éves múlttal rendelkezik, először a motoros klubok, majd a sorköteles fiatalok kiképzésével vált meghatározóvá. A Gépjárművezető-képző Munkaközösségek intézménye 1970-től indult, itt erősödött meg  a Magyarországon mindig is létező magánképzés, a magán autósiskolák kultúrált gyakorlata. 
Régi, nagymúltú képzőszervek, példaadó autósiskolák! Hivatalosan nincsenek már, de nevük, szellemi hagyatékuk itt van.
És itt vannak még élő képviselőik, a legrégibb, a legidősebbb oktatási szakemberek, a nagyszerű oktató kollégák, akik már nyolcvan évesek, vagy már idősebbek is. Akiknek gazdag életútja igazán tiszteletre méltó, és akik most fiatalkori képeikkel is igazolják, hogy ott voltak, nagyok voltak, minden úgy volt...

 


 

   

Bús Balázs 81 éves. 1973-ban, negyvenöt éve kezdte el az oktatást Budapesten, a 27 sz. GMK Munkaközösség alapító tagja. Egész életében  másodállásban dolgozott, de elsőrangú hivatástudattal. Foglalkozása gépkocsivezető lévén, óriási tapasztalatát vitte a gyakorlati oktatásba. Skoda S100-as tanulókocsival indult a pályán, lelkiismeretes, példaadó nevelő munkájáról ismerték, kedvelték tanulóvezetői. Nyugdíjasként ma is kapcsolatot tart régi kollégáival, a fővárosi 27 sz. Autósiskola közösségével. 



     

Golecz Antal  81 éves. 1956-ban járműgyártó technikusként végzett a nagykanizsai Baross Gábor Gépipari Technikumban. Első munkahelye Cinkotán az „AURAS” autó-alkatrészgyár, esztergályos, szerszámkészítő, az edzőműhelyben MEÓS, majd tervezőasztalnál is dolgozik. 1968-ban közlekedésmérnöki diplomát szerez, 1970-től az Autófelügyelet, majd a jogutód Közlekedési Főfelügyelet elismert műszakis szakembere. Elsősorban a veszélyes árut szállító járművek műszaki igazgatási ügyeit (összeépítés, átalakítás, típusvizsgálat) intézi.1985-től folyamatosan tanít az ADR szaktanfolyamokon, hatósági vizsgabiztos. 2004-től nyugdíjas, ma is dolgozik. Ötven éves szakmai tevékenysége elismeréséül 2018 októberében vette át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Aranyoklevelét.


 

 

Palotai Sándor 82 éves. 1972-bem a Dagály utcában, a Magyar Honvédelmi Szövetség Gépjárművezető-képző iskolájában kezdte a gyakorlati oktatást, majd a XVII. kerületi kirendeltséghez került a Vanília utcába. 1983-tól már Budapesten a 12 sz. Munkaközösség jó nevű oktatója. 1995-ben ment nyugdíjba. A közlekedésben eltöltött negyedszázados szolgálata példaértékű.


 

Kolber János 84 éves.   1973-ban kezdett a  fövárosi 24-es GMK Munkaközösségben, a legjobban felkészült gyakorlati oktatók közül való. Hozzáértő munkáját közvetlen kollégái is elismerték, nagyszerű szakmai közösségben, kiváló munkatársakkal dolgozott.1978-tól már az ATI - VIB főállású gyakorlati vizsgabiztosa, 2000-től nyugdíjas.


 

 

   

Janda Ferenc 84 éves.   Budapesten az MHSZ Dagály utcai  központjában kezdett gyakorlatot oktani még 1975-ben, majd a Fővárosi  Tanács V.-ik kerületi (Madách téri) kirendeltségéhez került.  1982-től a 12 sz. Munkaközösség  gyakorlati oktatója, a legkiválóbb szakemberek közé tartozott. 1992-től nyugállományban él.


 

 

Bogdánné Éva 82 éves. 1974-ben kezdett az Autóközlekedési Tanintézet Vizsgabizottságának Kálvária utcai ügyfélfogadójában, az egykori VIB faházak  irodáiban. Később a Baross utcai ATI központ Dokumentációs könyvtárába kerül, majd az ATI Igazgatóság Tanulmányi osztályán ügyintéző. Az 1983-as KPM átszervezés után még hosszú ideig a Közlekedési Főfelügyelet tisztviselője. Összesen 25 évig szolgált a közlekedés ügyében.


 

Gulyás Sándor 81 éves. Ötvenhét éve, 1961-ben már részt vett a Balkányi Állami Gazdaság traktoros képzésében, 1972-től a Nyírbátori Gépjárművezető Munkaközösség alapító tagjaként kapcsolódott be a kategóriás képzésbe. 1975-től húsz éven át a debreceni Autóközlekedési Tanintézet főállású oktatója, rátermett, kiváló szakember. Nyugdíjba vonulása után Gulyás magániskolát alapít Debrecenben, 75 éves korában 2012-ben fejezte be oktatói tevékenységét. Egy életen át tartó oktató-nevelő munka, családok, fiatal generációk ezreit bocsátotta útjára, maradandót alkotott  a szakmában.


 

Rataj Béla 82 éves. Az ATI Szőnyi úti telephelyén kezdte az oktatást még 1968-ban, de már korábban is Oktatói Szürke  könyve volt, ami saját-kocsis magánoktatói engedélynek számitott. Főállásban 18 évig tanított Zil tehergépkocsin, - az ATI legkiválóbb gyakorlati szakemberei közé tartozott. 1990-től már a Csepeli  Körút Kft. magán oktatója, innen ment nyugdíijba is 2006-ban.
Saját gyüjteményéből látjuk itt az eredeti és belül már megsárgult oktatói szürke könyvét, a hatvanas évek tanulóvezetőinek adataival, de arról csak Rataj Béla az oktató tudna beszélni, mennyi minden van még a tanulóvezetők adatai mögött, megannyi korabeli történet, siker és kudarc, amitől igazán érdekes és szép ez a foglalkozás. 

  

 

A fotók pedig a hatvanas évek ATI-s munkahelyi ünnepségeit, kollektív eseményeit mutatják a Szőnyi úti telephelyen. Sok-sok régi ismerős, nagyszerű oktató kolléga együtt abban az átkos és mégis gyönyörűséges korban. És ahogy Rataj Béla is megjegyzi: ide még Lenin elvtárs majdnem életnagyságú faliképe is beszemtelenkedett.

 

Lent a képsor elején a kiváló Lados Attila, Sződi Ferenc és Jánosi István kollégák ülnek az asztalnál, a harmadik képen pedig láthatóan  nagy figyelemmel vezetik  a szimulátort  Wenáth Alfréd és Dévai Péter oktatók. Akkor minden oktató tudta:  az NDK-ból hozott, Trabant fülkés szimulátoroknak igen jelentős gazdaság-politikai szerepe van. Előoktatás címén tették kötelezővé a B kategóriás tanrendben, így vált lehetővé, hogy az ATI dolgozók szabad szombatot kapjanak. 

 

A legalsó képsor elején az ATI igazgató Moharos Kálmán és helyettese Dániel Mihály, akik abban az időben még nem játszották a nagy főnököt, hanem egyszerűen eljöttek, részt vettek az oktatók megbeszélésein.
Középen egy meccs előtti felvétel a hatvanas évek ATI-s focicsapatáról, azt tudjuk róluk, hogy nemcsak szerették a fotbalt, hivatalosan benevezett városi bajnoki meccseken bizonyítottak.
Az utolsó képen fiatal ATI-s oktató kollégák egy Szőnyi úti csoportja, az a pillanat, amikor 1981-ben a Hungarocamion ún. Z-fuvarozása kapcsán éppen Bagdadba indulnak. Sorban: Hlinka Károly, Petrényi György, Farkas György, Blaskovich Gyula és Wenáth Alfréd. A képről Rataj Béla hiányzik, - most is ő volt a fotós.



A 84 éves Keszthelyi István már szerepelt e rovatunkban, de újra köszöntjük őt, mert kaptunk tőle még négy régi képet az ötvenes-hatvanas évekből, amit persze azonnal közzé is teszünk. Keszthelyi  a legelsők között 1958-ban került a KPM ATI-hoz a Dankó utcai tangarázsba, a nagyszerű Sebestyén Zoltán kollégája volt. Először Opel Blitz, majd Csepel 350-es tehergépkocsival, de favázas öreg Skodával és Renault BFK4-es személygépkocsival is oktatott.  A hatvanas évek elején egy időre visszatért a "seregbe" és itt az 1101-es Tudor, a kétajtós Skoda Coloniál  katonai személygépkocsi kormánya mögött látjuk. A pléh Skoda  akkoriban igen kedvelt oktatójármű volt az MHS autósiskoláiában.

Keszthelyi István persze ATI-s oktató volt és ezen a két fotóján már a hatvanas évek közepének 403-as Moszkvicsaival, női tanulóvezetőivel együtt látjuk, mégpedig a Hősök terén megtartott bemutató alkalmából. Merthogy új tanulókocsikat kapott az ATI a Szovjetúnióból, ezzel pedig csökkenhet majd a Dankó utcai sorbanállás. Az új Moszkvicsokat azonnal be is vonták a gyakorlati oktatásba és ez akkor rendkívül fontos szakmai, de politikai eseménynek is számított. Ezért kellett aznap Keszthelyi Istvánnak, Ulicza Józsefnek és Ulicza Jánosnak is vasalt nadrágban, fehér ingben oktatni.


A 91 éves Lauter Lászlót is újra köszöntjük! Nemcsak azért, mert ma ő a legidősebb MHSZ-es - ATI-s tanár, hanem mert közben megismertük izgalmas életének egy újabb szeletét, fiatalságának  majdnem három évig tartó oroszországi málenkij robot borzalmát.
Csak rövid, gyors mondatokban erről.
Pestlőrincen érettségizett 1944-ben és már ebben az évben el tudott helyezkedni a Kistex gyárban, de 

                   (A képek bár oroszországi málenkij robot képek, nem Lauter László képei, az internetről valók)

1945 január közepén fordult az élete. Ma sem tudja pontosan, lehet hogy németes írású - hangzású neve miatt, de elvitték az oroszok. Nem is titkolták előle, hogy kis időre munkatáborba viszik. Cegléd felé vagoníroztak volna, de éppen akkor robbantották fel a németek a vasúti vágányokat, így  gyalog tették meg az első 70 kilométert. A vagonokban utazás szörnyűségeit átélve három hónap múlva, 1945 március 5-én érkezek Baskíriába a Tujmaza-Bugulma helységek közötti Pervomaj környéki olajvidékre. Az Ural hegység még nyugati oldalára. Itt akkor már 1800-an voltak az internáltak, 600 nő és 1200 férfi. A munka: olajvezeték építéséhez árokásás. Két méter vastag volt a föld fagya, a szerszámok ásó és pajszer, naponta 15-20 centimétert haladtak lefelé a csővezeték árkában. Ezt csinálták december végéig, 1946 január 15-én már Grúziában: Batumitól 60 km-re a Fekete tenger keleti végénél, itt a tábor orosz felirata: Internált Munkások 1852. Egy igen régi láger, Ureki nevű helységben. A munka: tengeri homokból magnetit mosás. Itt is több mint 300 férfi és 300 nő dolgozott. Az idő persze Oroszorszában sem áll meg, az óra ott is jár, de nagyon lassan! Közben rengetegen meghaltak közülük! Lauter László a túlélők közé tartozott, fiatal, alig 20 éves volt. 1947 szeptemberében érkezett haza, újra itthon, a Kistex gyárban.

1949-ben az MHSZ jogelődje a Magyar Szabadságharcos Szövetség szervezetéhez kerül, itt bentlakásos klubvezető-képző, motoros tanfolyamon vesz részt, Somogygesztiben. 1950-ben a Bp. Marcibányi téri MHS motorosképző iskolában szakaszparancsnok, Szentendrén már iskolaparancsnok. Ugyanitt szakaszparancsnok helyettes volt Répási István, aki később az ATI személyzetis vezetője lesz. Lauter közben elvégezte a Tiszti Iskolát, 1952 júliusában Budapesten már a katonai akadémián történelem tanár.  

 

 

Az 1956-os események után nem írja alá a tiszti hűségnyiltkozatot, leszerel. Gépkocsivezetőként dolgozik tovább, majd 1958-ban az ATI gyakorlati oktatója lesz a Dankó utcában. Két évvel később elméleti előadó, tanári csoportvezető lesz a Baross utca 76-ban. 1963-tól az MHSZ Budapesti iskolájának vezetője a Dagály utcában - 14 évig. Másodállású hatósági vizsgabiztos. 1977-től a Budapesti Közlekedési Vállalat MHSZ klubjának honvédelmi nevelő munkáját irányítja egészen 1987-ig, nyugállományba vonulásáig. Lauter László oktató kollégánk 91 éves, ezúttal is szívből köszöntjük.




 A régi KPM-es, műszakis kollégák...

A régi KPM Autófelügyeletes, a Közlekedési Főfelügyeletes, a Fővárosi és Megyei Felügyeletes, az NKH-s majd legutóbb már NFM-es műszaki szakemberek
Guriga Baráti köre
2018. novemberrében tartotta szokásos őszi, baráti találkozóját az óbudai Vidocq vendéglőben.
Megvacsoráztak, beszélgettek, jól érezték magukat: Cettli János, Erdélyi István, Fehér László, Gál István, Horváth József, Karácsony László, Kovács Ferenc, Kovács József, Kováts László, Kuklis Lajos, Libárdi László, Nagy Tibor, Pintér Lajos, Szörcsök Sándor, Tüzkő Zsuzsa, Vid András és Benda Gábor.