Lexus LBX Emotion öntöltő hibrid
Az itt bemutatásra kerülő Lexus LBX már előrendelhető, gyártásának kezdetét ez év novemberére időzítették, s az első vásárlók 2024. februárban vehetik át vadonatúj kompakt SUV járművüket.
A hárombetűs típusnév különleges: eddig csak az LFA szuperautó kapott ilyet. Ez itt a Lexus Breakthrough Crossover (LBX) rövidítése, s egy fiatal vásárlóréteget céloztak meg vele. Ez az öntöltő hibrid a márka legfontosabb városi modelljévé válhat.
A Lexus esszenciáját egy eddig legkisebb testbe sűrítették össze. A külső méretei: hosszúság 4190 mm, szélesség 1825 mm, magasság 1545 mm, azonban a megjelenése határozott és erőteljes. Lazaságot közvetítő karaktere mellett eleganciát is sugall, miközben olyan könnyed stílusú, amit az emberek rögtön vonzónak éreznek.
Az alapmodellen felül négyféle felszereltséget kínál, amik úgymond egymás mellé rendelten különböző stílusokat testesítenek meg. Ezeket színkódokkal is jelzik. A Relax fehér, az Elegant kék – kifinomult stílusúak; az Emotion piros, a Cool krémszín – ezek pedig dinamikus, sportos stílust képviselnek. A statikus bemutató autója rubinvörös színt kapott meteoritfekete tetővel, kéttónusú fényezéssel. A karosszériát stratégiai pontokon merevítésekkel, illetve szerkezeti ragasztókkal megerősítették. Vele párhuzamosan a tömeget alumínium motorháztetővel, öntött műgyanta kerékívekkel csökkentették, így saját tömege mindössze 1280 kg. Vadonatúj GA-B platformra épült, de nagyobb tengelytávval (2580 mm). Az alacsony súlypont és a rövid túlnyúlások tovább fokozzák a biztonság érzetét, dinamikus vezetésre sarkallnak. Az orsó formájú karosszériája – amit Next Chapter formanyelvnek neveznek – aerodinamikailag is hatékony.
Trapéz alakú hűtőrácsát körbekeretezik a legömbölyített ívei: az elhúzott cseppre emlékeztető lámpái, az alsó sarkokba illeszkedő ködfényszórói, a lökhárító és a motorháztető éle. A hátsó rendszámtáblát a lökhárítóig tolták le, ami kiemeli a hátsó csomagtér ajtó lágy, s mégis karakteres formáját. A hátsó lámpatest L-alakú fénycsíkot formáz, ami sötétben kellően impozáns és jól felismerhető márkajegyként harmóniát sugároz.
Az első (A)-oszlopokat hátrébb húzták, a kerékjárati íveket kiszélesítették, így 225/55R18-as gumikat kapott.
A vezető munkaterét kiemelkedően ergonomikussá varázsolták: az információforrásokat és a fő kezelőszerveket közvetlenül a vezető körül helyezték el, így leolvasásukhoz és működtetésükhöz minimális szemmozgás és mozdulatok szükségesek. Még a kormánykerék helyzetét és dőlésszögét is mérnöki precizitással határozták meg.
A digitális műszeregység egyénre szabható, a mutatók és adatok elrendezése és láthatósága a választott vezetési mód szerinti. Az elöl helyet foglalók az utastér optikai kiszélesedését érezhetik át, amit az A-oszlopok helyzete és formája is segít. A vezetőnek mindez csökkenti a holtteret. A motorháztető lejtésének és sarkosságának lággyá tételével a kilátás még tovább javul, ami a manőverezés precizitását fokozza. A központi kijelző is kellő, de nem túlzó méretű.
Vannak gombok, kapcsolók az egyes funkciók működtetéséhez is: főleg az aktív biztonság és a vezetéstámogató rendszerekhez. Két pohártartó, USB-csatlakozó és többféle tároló rekesz segíti az utazást. A hátsó ülésen helyet foglalók kicsivel magasabban ülnek, mint elöl. A csomagtér 332 liter űrtartalmú, azonban a hátsó ülések 60:40 arányú döntésével tovább bővíthető.
Csomagtér
Hajtás
Az LBX-nek egy 5. generációs öntöltő hibrid rendszere van, melyben egy 1490 cm3-es soros háromhengeres benzinmotor kapott helyet. A motor nagysebességű égési technológiával szabadítja fel az üzemanyag energiáját, ezáltal kiemelkedő hőhatékonysággal üzemel. Nem maradhat el az elektronikus, intelligens változtatható szelepvezérlés sem. A teljes hibridrendszer maximális teljesítménye 136 LE (100kW), csúcsnyomatéka 185 Nm. Üzemanyagtartálya 36 literes.
Az akkumulátoros elektromos modellekhez hasonló azonnali, erőteles gyorsulást tesz lehetővé az új, alacsony ellenállású, nagyteljesítményű, bipoláris nikkel-fémhidrid (NiMH) akkumulátora. Alapvetően elsőkerék-hajtást kapott, de – mint valódi SUV modell – a Lexus E-Four összkerékhajtási rendszerével is elérhető, amelynél egy további villanymotor kerül a hátsó tengelyre. Gyorsításkor, kanyarodáskor és alacsony tapadású felületeken a rendszer automatikusan a hátsó kerekekre irányítja a hajtóerőt, segítve a jármű stabilitását és megőrizve a vezető önbizalmát.
Az ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) a legfejlettebb mm-es hullámhosszúságú radar és kamera segítségével ismeri fel az elöl haladó járművet, kerékpárost, gyalogost nappal. Ha potenciális frontális ütközést észlel, beavatkozik a kormányzásba, illetve automatikusan lefékezi a járművet. Részei az automatikus vészfékezés (AEB), a vészhelyzeti kormányasszisztens (ESA), a kanyarodási vészasszisztens és a hirtelen gyorsítás lefojtása.
A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) a kormányzási rásegítést, a sávtartó asszisztenst és a fáradtságra figyelmeztető rendszert kombinálva akadályozza meg, hogy az autó kisodródjon a forgalmi sávból.
A sáv és nyomtartó rendszer (LTA) a sáv közepén tartja az autót a felfestések és az elöl haladók érzékelését használva az ACC és a kanyarsebesség csökkentés funkciók aktív állapotában.
Az automatikus távolsági fényszóró kapcsolás (AHB) optimális időpontban vált a távolsági és tompított fények közt mindkét irányban.
A nagy sebességtartományban működő adaptív sebességtartó automatika (ACC) az autópályán támogatja a vezetőt, míg a minden sebességtartományban működő változata 40 km/h-s tempó alatt is aktív az araszoló forgalomban.
A jelzőtábla felismerés (RSA) az összes európai táblával kompatibilis.
Az adaptív távolsági fényszóró kapcsolás (BladeScan AHS) egy fejlett adaptív fényszórórendszer, amelyben tükörlemezkék pörögnek nagy sebességgel a LED fényforrások előtt, így világítva meg a jármű előtti útszakaszt. A „beégett kép” effektus biztosítja, hogy a fény állandónak látszik. A BladeScan AHS a tükörlapok forgási sebességének és a LED szegmensek be- és kikapcsolásának szinkronizálásával a rendszer precízen szabályozza a fénycsóva alakját, ezáltal jóval finomabb fény-árnyék elhatárolást biztosít.
További segítséget nyújtó funkciók az éberségfigyelő rendszer, ami a vezetőt figyeli, s hangjelzéssel figyelmeztet, hogy az utat nézze a vezető. A műszerfalon pedig „Üljön egyenesen! A vezető arca nem észlelhető” felirat jelenik meg. A hátsó és első keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszerek, a panoráma monitor, vagy éppen a távvezérlésű parkolás funkció tovább fokozzák a biztonságot és kényelmet. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a vezető az autóján kívülről, okostelefon segítségével helyezze el járművét a várakozóhelyen.
Nagyban fokozza a biztonságot az innovatív ajtónyitó kilincs is (e-Latch), ami a holttérfigyelővel együttműködve segíti a biztonságos kiszállást, „jelzi” a gyalogost, kerékpárost, gátolja az ajtónyitást. A kiszállni szándékozó személy nem tudja egy hanyag mozdulattal kitárni az ajtót a védtelen partner elé.
Az innovatív technológiák közt találjuk a prediktív vezetési asszisztenst is, ami a napi vezetésünket monitorozza.
Ez a sokféleség az árakat is meghatározza. Alapfelszereltségben az LBX 11.990.000,- Forintért lesz elérhető; az Elegant 13,99 M; az Emotion 14,49 M; a Cool és a Relax pedig 14,69 M; az Original 17,59 M-ért vásárolható.
Említsük még meg ebben a B-SUV szegmensben a vetélytársait: a Mini Countryman, az Audi Q2 és a DS 3 Crossback modellek eladását befolyásolhatja.
Az első benyomások alapján egy szemrevaló kompakt, magas alapfelszereltségű, jó minőségű városi autóval állunk szemben.