Keresem a biztos pontot, a fogást, hogy jobban uralhatnám ezt a T-betűs járgányt! Reggel fél nyolc van, csúcsforgalom. Előttem, mellettem, mögöttem az autók, a kocsisor. Mindenki siet valahová, tolnak előre, közel jönnek, útban vagyok nekik, gyorsan elhúznak mellettem. Látom, középen járdasziget, lassítok, nincs villamos, de beugrálnak elém a gyalogosok! Te Jó Ég!  Még a gyerekek is! Remeg már a lábam, kiszáradt a szám, folyik a verejték a hátamon.  Most épp elfelejtettem hogyan is kéne megállni. Melyik pedál is először? Meghallom az oktatóm hangját!
- Nézz a tükörbe! Mögöttünk a negyven tonnás teherkocsi, - nehogy most fékezz!
Dehogy is,.. eszembe se jutna... - válaszolok neki magabiztosan.
Mindig megnyugszom a hangjától.
Gurulunk tovább. Vezetünk, közlekedünk! Ő az én Oktatóm, aki még az első órán mondta nekem:
- Ne izgulj! A Tanulóvezető olyan, mint a mitológiában az egyszárnyú madár. Az elején csak párban tud repülni az oktatójával. Aztán majd kinő a másik szárnyad is.  Egyedül, szabadon repülhetsz.
- De most még nem!