Most már elég!

Megint beindult az ötletgyár. Azok a ráérő emberek, akik a szakma irányítóinak merik nevezni magukat újra akcióba léptek. Mintha a hozzá nem értés, szorgalommal párosulna. Valakinek feltűnt, hogy a személyautó
bal oldali hátsó üléséről nem lehet jól rálátni a műszerfalon elhelyezett irányjelző visszajelző lámpákra. Hát persze, mert az autók műszeregységének a tervezésénél nem előírás, hogy a vezető mögött ülő utas is lássa, hogy merre van bekapcsolva az irányjelző.
A gyakorlati vizsgán a vizsgáztató a bal hátsó ülésről általábancsak akkor látja a műszeregységet, ha kicsit elmozdul. Ez persze igaz a sebesség mérő órára is, és az összes többi visszajelző műszerre.
Negyven éve vagyok már oktató, és ebből soha nem volt semmilyen probléma. A vizsgákon ugyanis, ha a vizsgáztatónak kételye támadt az irányjelző helytelen irányban való kapcsolásáról, vagy a sebesség túllépéséről,
kicsit elhajolt és mindent látott. A képzési rendeletben leírtak szerint a hátsó ülésekről (ezt többes számban írták, tehát mind a három ülőkéről) látni kell az oldalhelyes irányjelző visszajelzőit, - és ezt kezdte most valaki, valami hatósági szakértő nyelvtanilag értelmezni. Szerintem nem vizsgabiztos lehetett, - ez valami kinevezett bürokrata nyelvész lehet, - mert a vizsgabiztosoknak eddig sem volt problémájuk, nem tudták volna hitelesen értékelni a jelölt, a vizsgázó tevékenységét. Ha viszont a rendeletet szó szerint értelmezzük, az sincs leírva, hogy a vizsgázó eközben a kormány előtt ül-e? Ugyanis az autó műszeregysége pont a vizsgázó teste miatt nem látszik. Tehát, előbb pontosítani kellene a rendeletben leírtakat, mert szőrszálat hasogatni mi is tudunk, - és persze azt is rögzíteni kell benne, hogy milyen a vizsgázó testalkata (vállszélessége, testmagassága, fejmérete stb). No de mi lesz, ha ebben a dologban most a hatalmas problémát látó, hirtelen megvilágosult hatósági emberek győznek?
Akkor bizony át kell alakítani majd a tanulókocsik elektromos rendszerét, lyukat kell fúrni a műszerfal közepére, vagy a vezetői ülés fejtámlájába, vagy tán a tetőkárpitba, és oda ki kell vezetni a visszajelző lámpákat. Azért, hogy a vizsgabiztos megmozdulás nélkül is, mindent lásson.
Hát normális dolog ez?
Azt hiszem, ezt nevezik szakmai diktatúrának! Mindennek van határa, még a hülyeségnek is! Mikor távoznak már végre a szakmánkból a semmihez sem értő kalandor bürokraták, akik a mesés fizetésükre rászolgálva gyártják a munkánkat nehezítő dilettáns marhaságokat?
Az egyellőre csak szándékolt követelmény, az új "csomag" másik része, hogy az oktatás és a vizsgák során nem lehet semmi a gépkocsi hátsó ülésén (pl. kabát, pulóver ridikül, fél literes ásványvíz, autós újság stb.) A vizsgán, vagy a szakfelügyeleti ellenőrzés során, valóban pakoljunk el a kocsiban. Na de akkor is parancsoljunk a tanulóra, hogy a táskáját, kabátját tegye hátra a csomagtartóba, ha ketten ülünk a gépkocsiban? Ennek a megkövetelése
durva diktatórikus túlkapás! Téli időszakban a csomagtartóban elhelyezett téli kabát olyan hideg lesz, hogy amikor a tanuló az óra végén felveszi, beleborzong.
A hozzá nem értő bürokratáknak már a tanulóvezető sem számít. Mindenki felett hatalmaskodni akarnak.
Akkor vegyék meg a vizsgáztatásra autóinkat, és akkor azt csinálnak vele, amit akarnak!
Egyébként pedig szégyelljék magukat a hatósági íróasztalok mögött! Ha ez valami biztonságra való törekvés lenne, még értenénk is, de ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja a családtagi oktatás bevezetésének ötlete is.
A biztonság az nem számít. Tavaly augusztusban már megtörtént az első ilyen, ebből eredő haláleset! A Győr közelében levő Táp településen a férj a jogosítvány nélküli feleségét "oktatta" majd a nő megijedt a szemből érkező járműtől és a kormányt elrántva az árokba hajtott. Szörnyet halt a helyszínen! A mögötte ülő hat éves gyermeke és a férj életben maradt. A kiérkező rendőrök kérdésére a "botcsinálta oktató" elmondta, hogy úgy hallotta, hogy a családtagi oktatás már megengedett. Most megy a börtönbe, a kisgyerek az árvaházba.
Ha szakképzett oktató ül a hölgy mellett, nem kellett volna meghalnia, hiszen mi naponta többször mentünk életet egyetlen mozdulatukkal. Rutinból nyúlunk a kormányhoz vagy a fékhez, mert értünk a munkánkhoz.
Befejezésül még annyit, hogy írásom célja nem sértegetés, hanem a szembesítés. Ha valaki mégis sértésnek veszi az illetékesek közül, akkor hát sértődjön csak meg!
De én most az egész oktatói szakma nevében mondom: nekünk ez már elég.