 |
 |
Először is meg kell határoznunk, hogy mi is az érzelem? Az érzelem egymással kölcsönösen összefüggő és összehangolt változások olyan komplex rendszere, ami rövid idő alatt váltódik ki és zajlik le bennünk a folyamata. Élmények, komplex alkalmazkodási mechanizmusok, amelyek irányítják a mindennapi működéseinket, összehangoltan a gondolkodással. Az érzelmeknek több alapvető funkciója van.
1. A túlélés biztosítása és a környezeti változásokhoz való alkalmazkodás (adaptáció): általuk tudunk gyorsan reagálni a környezeti veszélyekre, esetleg lehetőségekre. Ezáltal növekednek az életben maradási esélyeink.
2. Jelzik a belső állapotot: lényeges az információszerzés a testünk állapotáról, pl. szapora szívverés, mint testi reakció. Emellett a gondolkodási (kognitív) folyamatok révén is tájékoztatnak.
3. A belső állapot és a külvilág történéseinek együttese alapján motiválnak: az érzelmek cselekvésre késztetnek egy állapot fenntartására, vagy egy hiányállapot megszüntetésére. A pozitív érzelmek (pl. öröm) segítenek a célok elérésében, a negatívak (pl. bánat) változtatásra ösztönöznek. Ezáltal elősegítik a viselkedés szabályozását is.
4. Gördülékennyé teszik a gyors döntéshozatalt és visszajelzést adnak a célok eléréséről. Segítenek az érzelmek felmérni egy-egy helyzet jelentőségét, s megmutatják, hogy mi fontos számunkra.
5. Formálják a társas kapcsolatokat is: kifejezik a szándékunkat és javítják a közösségen belüli kommunikációt.
A felsoroltak közül kiemelendő feladata az érzelmeknek, hogy a helyzethez igazodó, adekvát, ugyanakkor gyors reakciókészséget biztosítanak. Ezáltal a szervezet a számára lényeges külső és/ vagy belső eseményekre alkalmazkodóan képes reagálni. A környezeti változásokhoz történő gyors alkalmazkodáshoz modellekkel, sémákkal dolgozik az idegrendszer. Azaz egy korlátos, kisszámú viselkedési készletből általában mérlegelés nélkül, automatikusan kiválaszt az egyén egy cselekvést, és azt végrehajtja. A pontosabb és tudatos reakciókhoz először észre kell venni, hogy van egy érzelmünk. Minden érzelem kialakulásának, létrejöttének van egy külső és egy belső oka. A külső ok a környezetünkben zajló kiváltó esemény, a belső ok pedig az egyén aktuális alapállapota: a testi, a szellemi és az érzelmi terheltsége együttesen. Utána lényeges megnevezni: „Milyen érzelmem/ érzésem van?” Ez a megcímkézés segíti az érzelemkifejezésünket.
Az emberi érzelmeket sokféleképpen csoportosíthatjuk. Az érzelemkutatás kiemelkedő alakja Paul Ekman, aki hat alapérzelmet különböztetett meg: öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem, undor. Az ember társas lényként bonyolult viszonyokat alakít ki a társakkal, így elkülöníthetünk az alapérzelmekből összeálló ún. összetett érzelmeket is, pl. bűntudat, szégyen, irigység, megvetés. Az összetett érzelmek egy adott kultúrában, társadalomban, családban alakulnak ki, ahol az egyén születésétől fogva az élete során sajátítja el az adott közösség értékeit. Például ha érték a győzelem egy kultúrában, akkor büszkeség tölti el az illetőt, amikor megnyer egy versenyt.
Már az is egyfajta csoportosítása az érzelmeknek, ha meghatározzuk, hogy kellemes/ pozitív vagy kellemetlen/ negatív. Ezen túlmenően elhelyezhetők az érzelmeink egy olyan skálán, melynek ellentétes irányai a magas és az alacsony energiaszint. E két szempontrendszer mentén nézzünk pár példát!
1. Kellemes/ pozitív és magas energiájú érzelmekre jelzők: örömteli, lelkes, meglepett, felindult, eleven.
2. Kellemes/ pozitív és alacsony energiájú érzelmekre jelzők: kedélyes, higgadt, elégedett, hálás, gondtalan.
3. Kellemetlen/ negatív és magas energiájú érzelmekre jelzők: ingerült, riadt, dühös, zavart, bosszús.
4. Kellemetlen/ negatív és alacsony energiájú érzelmekre jelzők: elkeseredett, reménytelen, magányos, unatkozó, lehangolt.
A komplex pszichológiai világunkban az összetett érzelmek mellett léteznek olyan értelmező érzések, amik valójában értékítéletek, azaz minősítenek vagy értelmeznek egy érzelmi történést, s nem annak az objektív leírásai. Ilyenek pl. a hibás, jelentéktelen, lényegtelen, méltatlan, túlterhelt jelzők. Amikor pedig egy másik ember is szerepel az érzelemben, akkor nem a saját belső állapotunkról számolunk be. Így szoktuk ilyenkor kifejezni magunkat: „Úgy érzem, hogy átejtett, kihasznált, manipulált, megalázott, sarokba szorított, visszautasított, … vagyok.” Ezeket nem tekintjük valódi érzelmeknek, hanem álérzelmeknek nevezzük.
A hatékony érzelemkezeléshez fontos, hogy az érzelmeket, a gondolatokat és a viselkedést összekössük, tudatosítsuk, s tudjuk, hogy mit miért teszünk. Ezáltal javul a kommunikációnk; és az emberi kapcsolataink is pozitív minőségi változásokon mennek át.
A hétköznapokban a tartósabb érzelmek akkor tudnak kialakulni, amikor egy stabil, hosszabb idejű interakciónk, kapcsolatunk van a másikkal. A közúton azonban rövid ideig vagyunk kontaktusban a partnerekkel. Ilyen helyzetekben viszont nagyon intenzív érzelmek tudnak kiváltódni pillanatok alatt.
Összegyűjtöttünk pár érzelmet, amik jellemzően a közúton meg tudnak jelenni: düh, agresszió, félelem, (kisebbrendűségi érzésből fakadó) bizonyítási vágy, versengés, bosszú, empátia.
Ki az ember a mindennapokban, a közlekedésben? Az én, az ego. Magába foglalja az önmagunkról alkotott képet, az öntudatunkat, a személyiségünket, az önértékelésünket és az önbizalmunkat. Ez a belső struktúra felel az énmegőrzésért és szabályozza a külvilággal a kapcsolatot. Összességében mindaz, amit saját magunkkal azonosítunk, illetve amit a tudatunkban megélünk. Születésünktől fogva az élettapasztalatokkal íródik – mint egy szoftver –, a környezettel folytatott interakciók révén. Jellemzően pozitív tartalmakkal, értékekkel, tulajdonságokkal azonosulunk, főleg az érzelmek révén.
Mindannyian egy számunkra megfelelő, optimális energetikai szinten működünk jól. Nem kívánatosak az innen való szélsőséges eltérések. A túl alacsony energiaszint fakadhat fáradtságból, kimerültségből, ingerszegény külső környezetből (monotónia). Ilyen lehet például egy autópályás haladás, ahol – főleg éjjel – akár elalvás is bekövetkezhet. A túl magas energiaszinten való működéskor pedig intenzív érzelmi állapotok alakulhatnak ki. Rövid idő alatt sok energiát használunk, gyorsan felléphet az elfáradás. A szélsőségek az én, az ego működését zavarják. A nyugalmi állapotot megzavaró külső vagy belső ingerek, amik alkalmazkodásra kényszerítik, késztetik a szervezetet, azok stresszt okoznak. A stressz a szervezet nemspecifikus válasza a szervezetet ért hatásokra, ami a feszültségi állapotot a „túlnyomás” felé mozdítja. Különféle jelei vannak. Testi tünet pl. a vérnyomás és a pulzusszám emelkedése, a pupilla szűkülése, az adrenalin szint növekedése, továbbá az izomtónus fokozódása. Érzelmi szinten a feszültség megjelenése, a felfokozott izgalmi állapot, az ingerlékenység és az intenzívebben megjelenő érzelmek figyelhetők meg. Értelmi területen a figyelem telítődik, a tudat beszűkül, kisebb inger is nagyobb választ vált ki (alacsony az ingerküszöb), a feldolgozási idő és a döntési idő is meghosszabbodik, s ráadásul a döntés pontossága még romlik is, több hibával dolgozik az idegrendszer.
A stresszt valamilyen hatás kiváltja, ez az ún. stresszor. Általánosan váratlan vagy ártalmas inger, ami az érzékszervben ingerületté alakul, az idegpályákon végighaladva tudatosul az agykéregben és jellemzően félelemérzést vált ki. Összegyűjtöttünk számos olya tényezőt, ami a közlekedésben stresszorként jelenik meg.
1. Út: Az útburkolat folytonossági hibái – gödrök, púposodások, süppedések – rontják a menetbiztonságot, károsíthatják (kátyúk) a járművet. Továbbá ide sorolhatjuk a tapadást gátló tényezőket, mint az eső, hó, jég, sár, dér, amik csökkentett sebességet kívánnak a csúszósság okán. E többféle tényező a jármű irányíthatóságát és/ vagy fékezhetőségét rontja, ami feszültséget kelt bennünk.
2. Sötétség: Mivel csak korlátozottan, vagy nem tudjuk megfigyelni a teljes környezetünket, ez bizonytalanságot és veszélyérzetet, félelmet kelt a járművezetőben. A látómező beszűkül, nem látni színeket, a gyalogosok és kerékpárosok sötét ruhája elnyeli a fényt. Nincsenek jól értelmezhető árnyékok, mint nappali közlekedés során. Nehezen ismerhetők fel a részletek a kontrasztlátás hiánya miatt. A belátott útszakasz rövidebb, a térlátás gyengébb, így csökken a mélységészlelés (előtt-mögött/ közelebb-távolabb), vele párhuzamosan a távolságbecslés még pontatlanabbá válik. Ezek felfokozott érzelmi állapotot alakítanak ki.
3. Elvakítás: Minden élőlény – így az ember – szemét is vonzza a fény. A szemből érkező jármű fénye elvakíthatja a vezetőt. A járművezetés tanulása során az éjszakai vezetés program biztosítja, hogy a vezetőjelölt megtapasztalja a csökkent látási viszonyok közti autózás nehézségeit és hasznos ismereteket, tanácsokat kapjon az oktatójától a keletkező stressz leküzdésére, valamint taktikákat próbáljon ki az elvakítás elkerülésére. Amikor a központi látómezőt egy lakott területen kívüli sötétségben egyszer csak hirtelen sok fény éri, s bekövetkezik a hirtelen látásromlás – mind elvakításkor, mind utána a sötéthez való hosszú alkalmazkodási idő alatt –, rögtön zavar keletkezik az akaratlagos finommozgásokban. Ez a jármű irányítására jelentős negatív befolyást gyakorol. A mozdulatok durvábbá válnak: a kormánykezelés, de még a pedálhasználat is.
4. A járműben ülés, mint pozíció: Az emberi szervezet evolúciósan nem az ülésre „tervezett”. Nagyon fontos a gyakorlati képzés megkezdésekor a helyes üléspozíció megtanítása, beállítása: a felsőtest minél közelebb álljon a függőlegeshez. Ha az ülésbe a hátgerinc C betű formában belesüpped, összenyomódnak a csigolyák, ami hátfájáshoz vezet. A sok évvel ezelőtt divatos műbőr bevonatba beleizzadunk, nem szellőzik megfelelően. Ezeket manapság kárpitra, vagy valódi bőrre, illetve szintetikus bőrre cserélték. A statikus egyhelyben ülés egy idő után fájdalmas lehet, hisz a bőrünk nyomás receptorai állandó ingernek vannak kitéve.
5. Zaj: Nemkívánatos, zavaró vagy káros hanghatás, amely élettani, pszichológiai, fizikai változásokat okozhat az emberi szervezetben, továbbá a környezetben. Több, eltérő frekvenciájú és intenzitású, zavaró jel összessége. Segíthet tájékozódni a járművünk helyes vagy helytelen működéséről, pl. motorhang, gumihang, csomagok/ rakomány elhelyezés és rögzítés megfelelő módja, állapota. Erősebbnek, nagyobbnak érezzük a zajt, ha nagyon különböző rezgésszámú és változó erősségű hangokból áll (össze). A túl erős zaj ingerültséget, fáradtságot okoz.
Hatására romlik a szellemi tevékenység, mert a koncentrálóképesség csökken. Megnyújtja ezáltal a reakcióidőt is. Számottevően ingerlékenységet okoz. Felléphet szédülés, és tartós hatásaként alvászavar is előfordulhat.
6. A jármű a mikroklímájával is hozzájárul a nyugodt vagy stresszes, feszült közlekedésünkhöz. A belső levegő hőmérséklete 20-22 °C-nál optimális. Mind a hideg, mind a meleg fokozza a feszültségünket. Fázás esetén az izmok megfeszülnek, feladatuk a hőtermelés a homeosztázis fenntartására. Ekkor a mozdulatok szögletesebbé, görcsösebbé válnak, romlik a finommozgás. Túlzott melegben főképp a koncentráció csökken, figyelmetlenebbé válunk, gyakrabban hibázunk. Az autó levegőjének páratartalma 35-55%-os értéken kívánatos. A túlzott páratartalom fokozza a verejtékezést, az összpontosításunk ismét rosszabbá válik. Párátlan környezetben kiszáradnak a nyálkahártyák. A levegő mozgása (pl. külső levegő befúvatása) segítik az O2-cserét. A fűtés, hűtés kérdését a szellőztető és fűtőrendszerrel, valamint a klíma beállításával tudjuk rendezni.
7. Pszichés megterhelés: amikor életveszélyes, vagy annak vélt folyamatokat – a korábbi tapasztalataink alapján – előre átélünk, illetve számítunk rájuk. Ezek előre nyomasztanak bennünket. A korábban történtek ma/ holnap is megismétlődhetnek.
8. Jelentős közlekedési sztresszor a várakozás és a menetvágy ellentétpárja. Azért indulunk el, hogy mihamarabb célba érjünk (menetvágy). A közlekedésben pedig sok minden akadályoz ebben: várakozásra kényszerülünk. Ettől ingerültté válunk.
9. A megosztott figyelem – többfelé figyelni –, azonnal felfogni a történéseket, és a legcélszerűbben reagálni – folyton változó körülmények közt – a járművezetés legnehezebb feladata.
Mi okozhat tehát stresszt a közlekedésben? Majdnem bármi. Pl. forgalmi okok (feltart a másik): rengeteg a jármű, netán dugó van, bizonytalan sofőrrel találkozunk, ismeretlen helyszínen autózunk, de a megszokottól eltérő, megváltozott forgalmi viszony is növeli a feszültségi szintünket, csupán egy forgalomterelés, sávlezárás is. A felfokozott élettempó miatt folyton mindent időre kell tennünk: időben odaérni. Ilyen időnyomást, időprést okozhat egy alultervezésünk is: túl kevés időt hagyunk az utazásra, későn indulunk, nem hagyunk időt váratlan eseményre. Bizonyos fizikai tényezők is stresszt idéznek elő: pl. a fáradtság – ingerlékenyebbek vagyunk ilyenkor. A belső szükségletünk (éhség-szomjúság, hőérzet) ki nem elégített állapotai (fázunk, melegünk van). Befolyásol bennünket, hogy milyen zenét hallgatunk: érzelmeket felfokozó, pörgős vagy relaxáló, nyugtató dallamok szólnak.
A stresszes állapotot sokszor a társadalmi folyamatok hozzák létre: állandóan ingerelt, frusztrált, túlterhelt módon élünk. Akarva, akaratlan a teljes társadalmi folyamatainkat visszük magunkkal az autózásba is. Általában reggel toleránsabbak vagyunk, munka után pedig feszültebbek, hiszen folyamatosan alkalmazkodnunk kellett, s elfáradtunk.
Megbeszéltük az agresszív viselkedés kialakulását, lefutásának folyamatát is. Ez egy olyan dinamikus folyamat, mely különböző fázisokra bontható.
Az egyénnek van egy alapállapota: testi, szellemi, érzelmi terheltsége. Minden rendben van-e az egészségünkkel, fáradtak vagy kipihentek vagyunk-e, nyugodtak vagy zaklatottak vagyunk-e, milyen életkorúak vagyunk, melyik nembe tartozunk (más a férfi és a nő teherbíró képessége), milyen a biológiai ritmusunk, annak melyik fázisában vagyunk, milyen az aktuális hangulatunk.
A feszültség felépülése az ún. trigger fázisban történik. Számtalan kiváltó ok (stresszforrás, frusztráció, félelem, tehetetlenség érzés, korábbi konfliktus) közül egy (vagy több) megjelenik egy esemény során. Az illető nyugtalan lesz, a belső feszültség fokozódik, ingerlékennyé válik az egyén, néha viszont elszigetelődik. Gyorsabb szívverés, izomfeszülés, felületes légzés tapasztalható, mint fizikai jelek. Az érzelmi fokozódás (eszkalációs fázis) során előjön az indulat, a ráció háttérbe szorul. Pszichológiai nyomás alá kerül az illető: érzelmi spirál indul, majd fokozódik. Egy darabig kontroll alatt van még az érzelem, de egy idő után kontrollt veszít. Átcsap egy nyílt ellenségeskedésbe (krízis fázis), bekövetkezik a robbanás, a közvetlen konfrontáció. A dühkitörés, agresszió ezen akut fázisában a felgyülemlett feszültség a felszínre tör, ami megjelenhet verbálisan (kiabálás, fenyegetés formájában), de fizikai tettlegességben (tárgydobálás, ütlegelés) is. Az ilyen agresszív magatartás célja, hogy levezesse az egyénben felgyűlt feszültséget, vagy képes legyen kontrollálni az adott helyzetet. Ilyen helyzetekben a környezet „lefagy”, sokkos állapotba kerül, vagy védekezik. A lecsendesedés fázisa a levezetésről szól. Ekkor csökken az agresszió intenzitása. A gyorsan kiadott, hatalmas érzelmekkel az egyén fizikai és/ vagy lelki energiái lezuhannak, így kimerültséget okoz. A „visszaesés”, konszolidáció során pedig az illető próbál visszaállni a mindennapi működésbe (recovery fázis). Itt szükséges a történtek, főleg a feszültség okának utólagos áttekintése, elemzése, hogy ne keletkezzen újabb agressziós körfolyamat, ciklus.
1. Mit tennénk ösztönösen, amikor nézeteltérésbe, konfliktusba kerülünk a másik közlekedési partnerrel?
Sokszor látjuk, hogy vannak olyan sofőrök, akik nem kiengedik a gőzt, hanem elkezdik túráztatni magukat. Ekkor a másik közlekedőre zúdítják az agressziójukat. Helyette már lehet valamelyest jó megoldás, hogy az autón belül tartjuk a feszültséget, s nem toljuk az autón kívülre. Ebbe még beleférhet az is, hogy valaki akár hangosan kimondja, hogy a másik figyelmetlen, esetleg önző volt egy forgalmi helyzetben.
2. Mi történhet, ha ezt cselekedjük? Ha felfokozott érzelemmel, elhamarkodottan, figyelmetlenül döntünk és cselekszünk, nagyobb a tévedés esélye és nő a veszélyhelyzet kialakulásának lehetősége.
3. Mi lenne a biztonságos, tudatos megoldás? A megelőzés legelső lépése, hogy felismerjük a stresszt, azonosítjuk, akár ki is mondjuk a hozzá kötődő érzésünket. Ez biztosít egy tudatosabb fókuszt is. Próbáljuk már csírájában megtalálni a kiváltó eseményt, ami a kulcsingerünk a fokozódó érzelmi állapotra. Előzzük meg a belepörgést. Fiziológiailag segít a mély légzés: több O2 jut a tüdőbe, vérbe, agyba. Kerüljük a hosszú, mély szemkontaktust, hiszen ez hívja az agressziót. Ha a másik közlekedő akarja ránk irányítani az ő agresszióját, akkor még az érzelmi fokozódás fázisában is ki lehet szállni, pl. azáltal, hogy nem vagyunk vevők, és nem vesszük fel a kesztyűt. Csak azzal lehet pl. versenyezni, aki beszáll a ringbe.
Nem mindegy, hogy a ráció vagy az indulat kerekedik felül! Ismerem a másik közlekedőt? Számít a véleménye? Akkor az sem számít, hogy esetleg alázza az embert. Ha felismerem, hogy én mennyire vagyok stresszes, akkor el tudom bírálni, hogy hogyan tudom elviselni a másik agresszióját.
Világszerte a társas együttélésnél vannak súrlódások. Mindenhol. A közlekedésben is. Van, ahol kifejezetten tanítják a közlekedési stressz kezelését. Pl. Kanadában a Canada Safety Training Centre kiadott egy oktatóanyagot, hasznos tippeket a közúti agresszió kezelésére. Álljon itt pár jótanács!
 |
 |
 |
 |
 |
Mindig indulj időben! Ne használd a járművet a harag kifejezésére! Húzódj félre a másik vezető közúti agressziója esetén biztonságos helyre! Hagyd elmenni az agresszort! Vezess defenzíven! Koncentrálj arra, hogy hova mész! Koncentrálj az úti célodra! Ne hagyd eluralkodni az érzelmeidet, ne sodorjon magával a helyzet! Ne cselekedj indulatból! Ne vágj be mások elé! Ne reagálj (agresszióval) az agresszív vezetőre! Ők reakciót akarnak, azt, hogy felvegyük a kesztyűt. Ne torold meg! Ha valaki utazik az autóban velünk, óvatosabban közlekedünk, és jobban irányítjuk, kontrolláljuk az érzelmeinket. A kialakult helyzetben meg kell jegyeznünk kulcsfontosságú információkat, ha később be kell jelenteni az eseményt. Rögzítsd kamerával az utadat! Ne szállj ki a kocsiból, véd a karosszéria! Ne adj lehetőséget, hogy az agresszor hazáig elkövessen! Várj, vagy kerülő úton menj! Hagyd el az autópályát, mert nehezebb követni szembejövő forgalom esetén! Jól megvilágított, biztonságos helyen állítsd le a járműved! Hívd fel magadra mások figyelmét, ők hívhatnak segítséget! Szerezz tanúkat!
Az eddig leírtak alapján elmondható, hogy a közúti agresszió megelőzhető. A stresszkezelés, továbbá az önkontroll igenis tanulható. A biztonság mindig sokkal fontosabb, mint az igazságérzet: az számít, hogy ha elindultunk, akkor jussunk épségben a tervezett úti célunkhoz – munkába, iskolába, szórakozóhelyre, vagy éppen haza. A higgadt fejjel hozott döntés a helyzethez leginkább igazodó reakciót fog jelenteni, ami éles helyzetekben életeket menthet!
