Régi Módszersarok

Régi módszerek, de nem biztos, hogy avultak

A hátramenet tanításához

Én a nehéz testmozgású tanulóknak már az első nap javasolom a tornát vagy – bármilyen furcsán hangzik is, az esti TV nézést háttal! Jobbról, vagy balról fordulva a képernyő felé, nézze egy ideig. Ha megfogadja tanácsom, néhány nap múlva jön az eredmény: könnyebben mozdul, többet lát hátra, nem izzad annyira tolatáskor.
Gyakori, hogy hátramenetben rossz irányba szedik a kormányt. Ennek úgy veszem elejét, hogy elhagyott, hosszú, egyenes úton tolatunk, legalább 50-100 m-re nézünk hátra és a fél fordulatos kormánymozdulatokkal közelítünk a jobb, illetve a bal oldali járdához. Amikor valamennyire beidegződött a helyes irány, már kicsit gyorsabban is szedheti a kormányt.
Megpróbáltam már azt is, hogy a jobb hátsó oldal ablakot letakartam (ezt is csak a zárt tanpályán, vagy teljesen elhagyott helyen!) tanulóm pedig kénytelen volt teljesen hátrafordulni. Természetesen előtte néhány szóval elmondtam neki a „nehezített” gyakorlás célját, hogy ne érezze valamiféle büntetésnek.

 

A kollégám rendszeresen csinálja a tanpályán: menetközben kézzel tekerteti tanulójával az ablakemelő kurbliját, le és fel. Meg is kérdeztem tőle. Van ennek értelme? Nem tudom, vágta rá gyorsan, de amikor abbahagyja, már egészen jó az iránytartása.
(Vezér Lajos)

Az értékelésről a tanulókocsiban…

Fontos, hogy az értékelés legyen tájékoztató és ösztönző, és ne csak a tanulóvezető teljesítményre, hanem az igyekezetre is terjedjen ki. Az értékelés fogalmát a gyakorlati vezetés közben kialakult nevelési helyzetből lehet jobban levezetni, aminek lényege a jutalmazás és büntetés, mint módszer. Az oktató a pozitív szint ingadoztatásával a tanulót befolyásolni tudja, kedvezőbb irányba terelheti vezetői magatartását is.
Például: Korábban csinálta ezt már jobban is! Maga egészen jól lát, vezessen kicsit figyelmesebben! A pozitív szint erősödése jutalomként, ennek gyengülése büntetésként jelentkezik a tanuló önértékelésében. Természetesen esetenként alkalmazható a dorgáló észrevétel is, de ez sértő és lekicsinylő soha sem lehet!
Szerintem a tanulókocsiban az járja, hogy az egyes mozdulatok, cselekedetek rövid, de lényegre törő értékelése azonnal, menet közben is legyen meg, de az összes feladat egészben történő értékelését hagyjuk a vezetési óra végére. Az elvégzett munkát ne csak a meghatározott követelményszinthez igazítsuk, hanem a tanuló saját teljesítményéhez mérjük. 

A tanulságos hibák elemzése ugyancsak lényeges! Gyakran találkozunk a hibák következetes ismétlődésével, ami lehet törvényszerű tanulói elvétés, vagy egyéb más ok is közrejátszhat ebben. Ilyen esetekben legyen arra is gondunk, hogy ne csak a tanulóvezető teljesítményét, hanem saját oktatási tevékenységünket is kritikusan elemezzük! Hogy pl. most jó módszerrel oktatunk? Mennyi időt hagytunk neki a begyakorlásra? Az ilyen hibák felismerése, majd kijavítása fejlett önkritikára vall, végtelenül szimpatikus a tanulóvezető számára, sokkal eredményesebbé teheti az oktatói munkát.
(Ko.Gy.)

 Rávezető feladatok

 Lényege talán az, hogy az örökérvényű didaktikai alapelvet, a fokozatosságot személyre szabott tudatossággal alkalmazzuk, esetenként akár még visszalépés árán is.
Az alapoktatásban például - amikor ez szükséges -, a járművezetés bonyolultabb, nehezen megtanítható mozdulatsorait egyszerűbb elemeire bontjuk, és e mozgáselemeket külön-külön, esetleg lassított ütemben gyakoroltatjuk. Később, e mozdulatelemeket fokozatosan újra összekapcsolva mozdulatsorokká fejlesztjük, egyre gyorsabban végezhetjük el a tanulóvezetővel.
 Példa az elindulás tanítása esetében.
Most induljunk ki abból, hogy rendelkezésünkre áll a három pótpedállal felszerelt oktatójármű. Alaphelyzet, hogy a tanulóvezető az elindulás előtti teendőket már jól végrehajtja, de a konkrét elindulásnál a motor sokszor lefullad, vagy rángat, megugrik a jármű. A hiba oka a gázpedál vagy a kuplungpedál érzékelésének hiányából, ezek nem megfelelően összehangolt kezeléséből adódik.
Erre lehet rávezető gyakorlat a következő: A pedálok kezelését - a kuplungpedált kivéve - átvesszük a tanulóvezetőtől, aki gyakorolja a kuplung fogási, súrlódási pontjának érzékelését. Így teljes koncentrációval képes figyelni a bal lábára és a kuplungra is, ami általában sikert hoz. A többször megismételt gyakorlat után, természetesen újra szükséges próbálkozni a komplex feladattal, az elindulás mozdulatsorainak összekapcsolására.
Példa a kormánykezelés javítása érdekében.
Alaphelyzet: a tanulóvezető nem képes a kormánykereket - a korábbi alapos magyarázat és bemutatás ellenére sem - folyamatosan és biztonságos módon forgatni. Erre lehet rávezető gyakorlat: az oktató vegye át az összes pedál kezelését, most csak a kormány van a tanulóvezető kezében. Ingerszegény, tágas területen lassan szlalomozva, a tanulóvezető csak a kormányzásra figyeljen. A szükséges oktatói instrukciókkal – esetleg besegítéssel – még hátramenetben is jól begyakorolhatók a helyes és biztonságos kormánymozdulatok.
Az iránytartás javítása érdekében.
Alaphelyzet: a tanulóvezető nem képes egyenesen haladni a gépkocsival, iránytartása bizonytalan, kacsázik az autó. Ennek többféle oka is lehet: merev, görcsös kormányfogás, az eleve rossz üléshelyzet, hiányos kilátás a gépkocsiból, rosszul irányzott tekintet stb. Egyik lehetséges rávezető gyakorlat a görcs feloldására: egészen laza kormányfogással, a kormánykerék csak ujjal érintésével (esetleg elengedésével) közelítsük a távolabb levő, jól látható célpontot. Fontos, hogy a tanulóvezető távolba néző, megemelt tekintete most ne vándoroljon, a kormányfogás, az iránytartás felszabaduljon. Máskor az egykezes kormányzás is segíthet, esetleg megtoldva azzal a plusz feladattal, hogy a tanulóvezető másik szabad kezével a műszerfal kapcsolóit is kezeli.
Az is régi tapasztalat, hogy a monotonná váló, idegölő tanpályás kínlódásból, a görcsös kormányfogásból ki lehet szabadítani a tanulóvezetőt egy jól időzített gyér forgalmú országúti vezetéssel, aminek felszabadult, jótékony hatása az iránytartást illetően majdnem biztos. 
Amikor pedig gond a járdaszegély mellé állás. 
Alaphelyzet: a tanulóvezető nagyon gyengén érzékeli az autó jobb szélét, a jobb első kerekek és a járdaszegély közötti távolságot. Erre a lehetséges rávezető gyakorlat: próbáljunk először a bal oldali járdaszegélyhez közelíteni. (A tanulóvezetők általában jobban érzékelik a jármű bal oldalát, hiszen innen többet is látnak a járdaszegélyből, közelebb is vannak hozzá.

 

A járdaszegély biztonságos megközelítéséhez ugyancsak jó rávezető gyakorlat a pallóra állás, mint tanpályás feladat. Ezt is csak fokozatosan. A tanulóvezető először középre, a jármű kerekei közé vegye a pallót, majd álljon rá a bal oldali kerékkel, és álljon fel a jobb oldali kerékkel is. A feladat nehézsége hátramenetben még fokozható. Ezeknél a gyakorlatoknál a kézenfekvő önellenőrzés is fontos. A tanulóvezetőnek - időnként a kocsiból kiszállva - érdemes meggyőződnie a jármű helyzetéről, főleg a kerekek pillanatnyi állásáról.

Az egyedül vezetés

Nem tévesztendő össze a tanulóvezető fokozatos önállóságának kialakítása módszerével, ami egy általánosan elérendő didaktikai követelmény.
Ez a módszer a tapasztalt, a legkiválóbb oktatók sajátja. Adott pillanatban, több kockázatot vállalva, kiszállni az oktatói ülésből, de változatlanul „fogni a tanulóvezető kezét”.  
+ Ehhez szükséges a valóban ingerszegény tanpálya, a feladat nyugodt végrehajtására alkalmas forgalomtól elzárt terület.
+ A tanuló vezetésre alkalmas állapota, legalább a jártasság kezdő szintje, a vezetéstechnikai minimum. Tehát elindulni, lassan, finommenetben haladni, kormányozni, és azonnal fékezni.
+ Ha az oktató kiszáll a járműből, az összes ablakot leengedve, végig a tanulókocsi mellett tartózkodva, lehetőleg a tanulóvezető látóterében. Amikor szükség van rá jelzésekkel, szóbeli instrukciókkal, egyéb kommunikációs lehetőségekkel irányít.

 
Ekkor kaphat a tanulóvezető olyan feladatot, amit teljesen egyedül old meg, elvégezheti pl. a kapubejáróba előre vagy hátra beállást, vagy éppen a saroktolatást.
A módszer lényege, pedagógiai és gyakorlati haszna abban áll, hogy a pótpedálokkal biztosított tanulókocsiban most minőségileg más helyzet alakul ki. A korábbi, direkt beavatkozások megszűnésének lehetősége, felszabadítja a tanulóvezetőt. Itt most rábízták az autót, de még többet is, felelősséget érez. Most a saját döntése érvényesül, ezt most Ő oldja meg! Akár csak arról a kicsi mozdulatról is legyen szó, hogy merrefelé mozdítsa el a kormányt. És ha erre saját maga, egyedül jön rá, az már a biztos sikerélmény! Ha pedig az oktató ezt okosan és kellő hidegvérrel csinálja – hagyja tanulóját kicsit gondolkodni és persze dönteni is (!) - a módszer igen gyors eredményt hozhat. Önbizalma igen sokat javulhat, jutalomként, elismerésként éli meg e perceket.
Az egyedül vezetés alkalmazása nagyon régi módszer. Fontos az időzítés, ehhez valóban ismerni kell a tanulóvezető habitusát.
Végül jegyezzük meg. Ezt a módszert a jelenlegi képzési és vizsgáztatási rendelet a B kategóriás képzésben nem szorgalmazza. Oktatás közben nem szállhatunk ki a tanulókocsiból, ami a jól ismert túlszabályozottság szemléletét tükrözi. Ugyanakkor a következetlenség is jelen van a mai gyakorlati tantervekben. Pl. a nagyjárműves rutinoktatás egyes manővereinek esetében, éppen hogy az oktató kiszállása adja meg a teljes élet –és vagyon biztonságot. Mint ahogy az is tény, hogy az oktatói felelősség kérdéseiben a motorosképzés teljes gyakorlata ellentmondásos.

(szerk.)

 A kezdet fontosabb, mint gondolnánk!

 Amikor én megtudtam új tanulóvezetőm nevét, máris izgultam, gondolataim rögtön megindultak. Láttam az adatait, ő egy 17 éves fiú, oké, ez jó lesz, remélhetőleg könnyű dolgom lesz vele. Ha ügyes? Amikor elsőként értesül az ember, csak neveket, adatokat tud az emberekről, akiket még nem ismer. Vannak azonban előítéleteink. Jézusom, ez a nő 32-ben született, ez kész, ezzel aztán meg leszek áldva. Dr. Selmeczy Gusztáv, 40 éves. Előkelő, arisztokrata hangzású név, vajon milyen doktor? Mészáros Józsefné, lakik Kerepestarcsán (vidéken?). Buczó Jana, Vágh Hugó, dr. Nemes Zoltánné… Megannyi új, furcsa, érdekes, szokatlan hangzású név. És bizony érzéseim, korábbi előítéleteim is működnek. Mert hány 17 éves fiatal, éretlen és ügyetlen tanulóm volt már. Akivel bizony nem volt könnyű! És milyen sokszor és kellemesen csalódtam már a középkorú vagy idősebb tanulóban is, akivel könnyen ment a gyakorlás, mert vidám, kellemes ember volt. Egyszerűen jó volt tanítani, komolyam vette az egészet. Hát így van, és sokszor minden másként van, mint ahogy elképzeljük. Ezért is nem tulajdonítok én nagy jelentőséget ezeknek a legelső, még személytelen információknak, ez csak a név, ez csak a születési év, a telefon… stb. 
Mielőtt azonban felemelem a telefont, igyekszem minden előítélettől mentesnek és nyitottnak maradni, hogy igazán, csak az emberrel lépjek kapcsolatba, ne keverjem bele a saját előre gyártott elképzeléseimet és várakozásomat. Annál is inkább, mert a tanulóvezető is lehet előítéletes.
Amikor sikeresen levizsgázik elméletből, ő is odakerül a tanulókocsira várakozók, közé. És miközben várakozik, sok minden történik. A közvetlen környezetében is sokan megtudják (család, kollegák, barátok, barátnők…), hogy ő autóvezetést fog tanulni.

- Tudod már, mikor fogsz először vezetni? – kérdezik tőle.
- Ki lesz az oktatód? Milyen kocsira kerülsz?...stb.
Ott vannak már közelében a mindentudó jóakarók, akik sok hasznos és még több haszontalan információval, tanáccsal látják el.
-Tényleg, ki lesz az oktatóm? Sok mindent hallottam már oktatókról, de még sosem vezettem autót, egyszer el kell majd indulnom. Mennék, csak értesítenének már!
Valahogy így, vagy ehhez hasonlóan gondolkodhat az első gyakorlat előtt a tanulóvezető is. Kicsit persze más a helyzet azokkal, akik előre ismerik már oktatójukat.

- Általában tehát a tanulóvezetők is bizonytalanok, nem tudják mikor, milyen időpontban és hogyan lesz az oktatás, és nagyon várják az oktató jelentkezését. Van, akinél már otthon van autó, van, akinél nincs, nem is látható mikor lesz, de a jogosítvány fontos és sürgős mindenkinek.
És egyszer csak indul a telefon. Halló, jó napot kívánok, XY oktató vagyok.  Mert általában én hívom fel a tanulót, és természetesen megválasztom a hívás időpontját is. Én ahogy megkapom a hírt, egy-két napon belül mindenképpen felhívom, akár be tudom osztani azonnal, akár nem. Beszélek vele és ez megnyugtató lesz számára még akkor is, ha csak később kezdünk.
Minden emberi kapcsolatban, de különösen az új, az induló kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés: elfogadnak-e?
És miközben folyik a telefonbeszélgetés, jólesik a pozitív, megerősítő válasza. Igen, elfogad, szimpatikus vagyok. Természetesen ez nem ilyen tudatosan történik, a kérdés és válasz nem is szokott elhangzani a beszélgetésben. Mégis, valami jó érzés, olyan elégedett hangulat keletkezik az emberben, amit a beszélgető felek később úgy minősítenek, hogy igen, udvarias ember, kellemes volt a hangja, kedves volt, nem volt olyan hivatalos stb.

 

Én tehát fontosnak tartottam, hogy amikor felhívom a tanulóvezetőt, olyan hangulatban legyek, tudjak is figyelni rá. Legyek udvarias, és ha olyan a szituáció, még humoros is lehetek. A hangommal és stílusommal is jelezhetem, nekem fontos, ami most kezdődik és örülök neki.

 Hera László, egykor MHSZ-es oktató