Régen történt, de ma is jól emlékszem arra, hogy az egyik gépjárművezető-képző tanfolyam hallgatója megkérdezte tőlem; mely szavak kezdőbetűinek az összeillesztéséből állt össze a KRESZ mozaikszó? Az érdeklődés váratlanul ért, együtt kerestük az összeillő szavakat. Több jó és jónak látszó megoldás született: A közúti közlekedés rendjének szabályzata; Közúti rendelkezések egységes szabályozása; Közlekedés rendjének szabályozása; Közúti közlekedésrendészeti szabályzat; A közlekedés szabályozásáról kiadott miniszteri rendelet stb. Az esetre emlékezve most újra keresem a betűszót alkotó szavakat, mikor gondolhatták ki, mikor is vált ismerté?
Az Akadémiai Kiadó egykötetes Kislexikonjában: „közlekedésrendészeti szabályok” rövidítéseként említik. A Wikipédiában (a nyílt közösség által fejlesztett online világenciklopédiában): „Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása” szavak rövidítéseként ismertetik. A tömegkommunikációs eszközök - a sajtó, tv, internet stb. – is sokféle magyarázatot adnak a KRESZ szó eredetére, mint ahogy tették azt 46 éve -1975-ben - egy „B” kategóriás autós tanfolyam lelkes hallgatói.
Rudnay Béla rendőrfőkapitány 1901-ben – az egy évvel korábban megalakult - Magyar Autómobil Club szakembereinek bevonásával kiadta a fővárosi autómobil közlekedés számára a 17902/1901. számú rendeletét.  A rendelkezésnek 18 pontja volt, – de mert a 13-as számot - a kor babonás szokása szerint - kihagyták így az a valóságban csak 17 pontból állt.
A teljesség igénye nélkül - nem szó szerint - idézzünk néhány szabályt e rendeletből, melyet a főkapitány fontosnak tartott rögzíteni: csak olyan személy- vagy teherszállításra szolgáló autómobil közlekedhet a fővárosban, amelyet az e célra létrehozott bizottság forgalomképesnek minősít, folyó számmal (rendszámmal) és engedéllyel lát el, nyilvántartásba vett. Az vezetheti e járműveket, akinek erre jogosítványt adtak ki. Az autómobilt évenként egyszer felülvizsgálatra kell vinni. A jármű eladása esetén a tulajdonváltást be kell jelenteni. Idegen csak akkor közlekedhet Budapesten, ha a főkapitányságnál jelentkezett és ott igazolták, hogy a jármű jó karban van. Néhány haladási szabályt is előírtak, mint például, hogy hol közlekedhet a kétkerekű autómobil (motorkerékpár) és a teherszállításra szolgálóló autómobil, hol és milyen sebességgel haladhatnak stb.
1908-ban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kidolgozott egy országos szabályrendelet-tervezetet, amelyet megküldtek a Belügyminisztériumnak és az ország 72 vármegyéjének véleményezésre, illetve elfogadásra. Arad városának is külön kellett megalkotnia a gépjármű-közlekedés jogi kereteit akkor, amikor autóbuszjáratok indításába kezdett. Ekkor a használatban levő autómobilok száma alig kétezer, a főváros területén pedig a megelőző évben összesen 464 automobil volt forgalomban. A Belügyminisztérium nem sietett az egész országra vonatkozó szabályok létrehozásával, mert Párizsban hazánk (Osztrák-Magyar Monarchia) is részt vett - az 1908 októberében kezdődő - nemzetközi értekezleten, amelyen másik 15 ország társaságában közös elveket kezdtek kidolgozni a közutakon való közlekedésére. A konvenció 1909. október 11-én egy 24 oldalas egyezmény aláírásával ért véget, melyben a résztvevő országok egységes műszaki és közlekedésrendészeti szemléletet alakítottak ki.  
A következő évben végre megjelent a belügyminiszter által kiadott 57 000/1910. B.M. rendelet „Szabályzat a gépjárművek közúti forgalmáról” címmel. Ez a Párizsban tartott nemzetközi közúti közlekedési konferencián aláírt egyezmény alapján - országos viszonylatban – „a közutakon sínpálya nélkül közlekedő gépjárművek forgalmát, azok műszaki vizsgálatát, rendszámmal való ellátását, a közlekedési rendet, a gépjárművezetők képzését, a gépjárművek nemzetközi forgalomban való részvételét szabályozta.” A nyomtatványok mintáit és négy jelzőtáblák rajzát a függelék tartalmazta. Ez volt az első, - ahogy ezt akkor fogalmazták - országos autóforgalmi rendelet. Az állati erővel vont járművek (bérkocsik), omnibuszok, kerékpárok, sínpályához kötött járművek (lóvasút, villamos) forgalmi rendjére, felszerelésére vonatkozó szabályokat a nekik szóló más szabályzatok tartalmazták. A korabeli adatok szerint 1910-ben már 1047, személy- és tehergépkocsi közlekedett hazánk útjain.

Az 1926. év április 20-tól 24-ig Párizsban - a 17 évvel korábbi egyezmény pótlására – a résztvevő államok kormányainak megbízottjai újabb nemzetközi értekezletre gyűltek össze, „hogy a nemzetközi közúti közlekedést a lehetőség szerint megkönnyítsék.” Az itt létrejött megállapodást a hazai küldöttekkel együtt 40 ország képviselője írta alá. Hazánkban a közlekedési konvenció ajánlásainak törvényekbe iktatására a Magyar Királyi Kereskedelmi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésnek. Az új szabályok egységbe ötvözésére, rendszerbe foglalására (kodifikálására) a hazai szakembereknek további három évre volt szüksége ahhoz, hogy a normaszöveg minden tekintetben megfelelő legyen.

Az országgyűlés 1929. VII. 18.-án kihirdette „a közúti közlekedés szabályozása tárgyában kiadott 1929. XXXII. törvénycikket” és megbízta a belügy- és a kereskedelmi minisztert, „hogy a közúti közlekedésre vonatkozó rendészeti szabályokat a nemzetközi egyezményben foglaltatnak és a megváltozott viszonyoknak megfelelően rendelettel állapíthassák meg. 1929 augusztusában a korabeli Újság nevű napilap így jelentette be a hírt: „Megjelent az új közlekedési kódex. ….. A közlekedési kódex a magyar közlekedés új szabályozása, amelyet immár nemcsak a kocsi- és autóvezetőknek, hanem mindenkinek illik alaposan áttanulmányozni. A rendelet bevezetéseképp a belügyminiszter hangoztatja, hogy a lüktető élet túlhaladta a régi közlekedési szabályokat, amelyeket a mai kornak megfelelően modernizálni kellett.” Arra is gondolhatnánk, hogy az újságíró csupán a figyelem felkeltésére (blikkfangossá) akarta tenni írását a „kódex” elnevezéssel. „Az új jogszabály a közlekedési kódex, nevét megérdemli, mert az utakon közlekedő minden járműre, sőt a gyalogjárókra is kiterjeszkedik. A vonatkozó szabályok betartása mellett az utakat, melyek a közforgalom céljára szolgálnak, mindenki szabadon használhatja.”

A közlekedési kódex hét részből állt.
Az első rész általános rendelkezések címet kapta. Kimondta, hogy az utakat bárki használhatja.
A második az egyes közlekedési eszközökre vonatkozó különleges rendelkezésekről szólt.
A harmadik a közlekedési rendészeti és kapcsolatos intézkedésekről, az országos automobil szakértő bizottságról, a gépjárművezető képző magán tanfolyamokról szólt.
A negyedik a közlekedési rendészeti hatóságokat és azok jogkörét sorolta fel.
Az ötödik a büntető rendelkezések szabályait tartalmazta.
A rendelet hatodik és hetedik része felsorolta a hatályon kívül helyezett rendeletek számait és megállapította, hogy a rendelet 1930. január 1-én lép életbe.

 Az 1929-es Közlekedési Kódex és benne függelékként az első Oktatói Bizonyítvány

Tehát az érvényben lévő nemzetközi előírásokra és ajánlásokra figyelemmel a közúti közlekedés csaknem minden kérdését felölelte és korának, követelményeinek minden tekintetben megfelelt. A közlekedési kódex elnevezéssel meghirdetett jogszabály a magyar királyi belügyminiszternek és a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter aláírásával a Budapesti közlöny 1929. évi 183. számában augusztus 8-án jelent meg „ A közúti közlekedés rendjének és a közutakon a közrend fenntartásának egységes szabályzatáról szóló 250 000/1929. B. M. sz. rendelet” címmel. A hosszú elnevezés pedig már megjelenésekor magában hordta a rövidítés szükségességét. Déd-, illetve nagyszüleink az új norma nevét alkotó szavak kezdőbetűinek összeillesztéséből rövid időn belül új mozaikszót alkottak. A közigazgatásban is – ügyiratokon, határozatokban, ítéletekben közlekedési kódex helyett inkább a ,,KRESZ“-t írták és mondták. Ezt bizonyítja a néhány évvel később kiadott két rendelet elnevezése is.
AHA! Megvan. 1929-ben született a KRESZ betűszó.

 Virágh Sándor

Felhasznált irodalom
Balogh Zoltán: A gépjárművezető-képzés és vizsgáztatás magyarországi története (1-6) Autóvezető, 1996. Közlekedési Főfelügyelet szakmai-módszertani lapja.
Bálint Sándor: Autózásunk hőskora. Gondolat zsebkönyvek, Budapest. 1986.
Bálint Sándor – Balogh Zoltán: A KRESZ történetéhez (I-XLIII.) Autóvezető,
1998-2005. Közlekedési Főfelügyelet szakmai-módszertani lapja.
Főszerkesztő Dr. Ábrahám Kálmán: A közúti közlekedés kézikönyve, Műszaki
Könyvkiadó, Budapest, 1978.
Dr. Balogh István: Közlekedési ismeretek, - főiskolai jegyzet - Rendőrtiszti
Főiskola Közlekedésbiztonsági Tanszék 1996.
Kopiás András Gábor: A Magyar Jogosítványok Összefoglalója, Bíró family
Nyomda és Könyvkiadó 2017.
Főszerkesztő Szentpéteri József Magyar Kódex sorozat, Az Osztrák-Magyar
Monarchia, A Kossuth Kiadó Rt. és az Enciklopédia Humana Egyesület közös
alkotása, Budapest 2001.
Wikipedia/phd.
Összeállította szerkesztette Glatz Ferenc: A magyarok krónikája. Magyar
Könyvklub Officina Nova 1995.
Összeállította Blázy János: Autóvezetők motorosok kézikönyve, Viktória
Autószakiskola. cca. 1938.