1.5 TNGA 125 Comfort Style Tech
Az autómárka történetéhez tartozik, hogy a japán Sakichi Toyoda fia, még az 1920-as években Európában és az Egyesült Államokban tett látogatásai során a születő autóipar felé fordult, s 1937-ben már megalapította a Toyota Motor Corporation (TMC) vállalatot. A Corollát a cég 1966 óta gyártja, jelenleg a 12. generációját, már 50 millió feletti eladott példányszámmal. 1974-től a világ legnépszerűbb modellje, 1997-ben pedig elnyerte a legnagyobb példányszámban gyártott modell címet. Jelenleg ferdehátú (hatchback), kombi (Touring Sports) és szedán változatok érhetők el.
Generációk óta elegáns megjelenést mutató autó. A külsején érdemi változtatásokat nem kapott. A jármű elején nagy, sötét hűtőmaszkját oldalról C-alakú króm betétek zárják. Sarkaiban aprócska ködfényszórók rejlenek. LED-es nappali menetfénye nem hivalkodó, keskeny Bi-LED fényszórói karakteresen felismerhetővé teszik. Oldalról az ablak tetején lévő krómcsík felülről zárja a teret, ajtajai a küszöbtájon kaptak domborítást, melyhez az alatta körbefutó él további sportosságot ad. Hátsó LED-es lámpatestei is – főleg éjszaka – azonnal felismerhetővé teszik a modellt. Méretei: 4630 mm hosszúság, 1780 mm szélesség, 1435 mm magasság jellemzi. Tengelytávja 2700 mm, a túlnyúlás mértéke elöl 935 mm, hátul 995 mm. Saját tömege 1304 kg, megengedett legnagyobb össztömege pedig 1795 kg. A legkisebb kerékméret 15 colos, tesztautóm 225/45R17 gumikkal volt ellátva.
Belső terét klasszikus stílus és vonalvezetés jellemzi, japán pontossággal. Az ülései ergonomikusak, jó üléspozíciót biztosítanak, a vezetőnek deréktámasszal.
A kormány állítási lehetőségei kiválóak. A kezelőszervek elérhetősége és használhatósága a közlekedésbiztonság irányába mutatnak: gombok, kapcsolók a legoptimálisabb helyeken, nem vonják el a forgalmi helyzetekről a figyelmet, mint az érintőképernyőn megjelenő funkciók.
A manapság divatos zongoralakk felületek itt sem hiányoznak, amik nekem személy szerint nem tetszenek, csillogása ráeső napfényben zavaró. Elektromos rögzítőféke megbízható. Óracsoportja éjjel nem tolakodó, bár néha soknak hat a rajta lévő információ.
Az utasok számára is kényelmes a hátsó ülés, elegendő a lábtér is, még az átlagnál magasabb személyek számára is. Még 3 főnek sem kell szorongania egymás mellett.
Az új fejlesztésű M15A-FKS benzines motorját (Yaris 1.5 TNGA) Dynamic Force néven emlegetik a mindennapokban. Az 1,5 literes háromhengeres szívómotorhoz nem párosodik sem hibrid hajtás, sem turbó, mégis 92 kW (125 LE) teljesítményre képes. Minden hengere az egyforma 500 cm3-es lökettérfogathoz közelít, így egyenletesen jár, nem tapasztalható a háromhengeres vibráció. Már alacsonyabb fordulatszámon is megbízhatóan és egyáltalán nem erőtlenül húz, azonban magasabb fordulaton mutatkozik meg igazán ereje, jelleme. Különlegessége a magas, 14,0:1 arányú kompresszió. További precizitást és gazdaságosságot biztosító jellemzője, hogy közvetlen befecskendezésű, változó szelepvezérlésű mind a szívó-, mind a kipufogóoldalon (dual VVT-i).
Tesztautóm hatfokozatú kézi váltóval szerelt jármű volt, de felárral rendelhető fokozatmentes automatával is.
Egymásra épülő, egyre gazdagodó felszereltségi szintjei pár példával:
Active: vezetőoldali térdlégzsák; a kormányzást, a fékezést és a futómű működését támogató rendszerek (ABS, EBD, BA, VSC, TRC, EPS); intelligens adaptív sebességtartó automatika (IACC); ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) gyalogos és kerékpáros felismeréssel; sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) kormányrásegítéssel (SC).
Comfort: bőrborítású kormánykerék; 12 V csatlakozók; elektromos parkolófék.
Comfort Business: vezeték nélküli töltő; első és hátsó parkolásérzékelők.
Executive: tolatókamera.
GR sport: ilntelligens nyitási és indítási rendszer; fűtött kormánykerék.
Az egyes szintekhez különböző csomagok rendelhetők, szintén csak ízelítőképp:
Tech: csomagtértálca; felhőalapú navigáció; elektrokromatikus, fényre sötétedő belső tükör.
Style Tech: Bi-LED fényszórók.
VIP: Head-Up Display (HUD); holttér monitor a külső tükrökben (BSM); keresztforgalomra figyelmeztető rendszer (RTCA); intelligens ultrahangos parkolásérzékelő (ICS)2 automatikus fékrásegítéssel; Real-time közlekedési információk; hangutasítás; OTA – felhőalapú frissítések; Offline navigáció; 3D város megjelenítés; autópálya irányítótáblák; telepített kamerák.
Dynamic: fűtött kormánykerék; 225/40R18 gumiabrincsok.
Gazdagon választhatunk a kényelem és funkcionalitás, a külső/ belső megjelenés, a navigáció és multimédia rendszerek, valamint a biztonság és innovatív technológiák terén egyaránt.
Szerteágazó körülmények közt használtam a csupán 24 órát nálam lévő autót.
Először a jármű használatát, általános kezelését, kezelhetőségét vizsgáltam a B kategóriás tanpályán. A járműből előre kitekintés megfelelő: esős időben is a két ablaktörlő kellően nagy kilátást biztosít. A páramentesítést segíti a szélvédő fűthetősége is. Később, a forgalomban volt előny, hogy az A-oszlop és a tükör közti kis ablak nagyon jól csökkenti a holtteret. Ugyanakkor a megállás helyét jelző vonalig nem praktikus előreállni, mert a tető peremétől nem látható a sáv fölötti lámpa. Továbbá a szélvédő felső közepén lévő szenzor is gátolhatja a közúti jelzések észlelhetőségét. A hátralátásban a belső tükör korrekten van a segítségünkre. A B kategóriás képzésnél megkövetelt törzsből középen hátrafordulásnál viszont nehéz a tájékozódás, rossz a közvetlen kilátás, mert magas az autó hátulja. A hátsó ablak fűtés hatékony, ablaktörlő viszont nem volt. A jármű nem kapott start-stop rendszert, így a tanpályás elindulásokat, megállásokat ez nem befolyásolta. Egy kezdő számára lehet zavaró a motor beindulása, megállása.
Az elinduláshoz a súrlódási pont könnyen megtalálható. Az egyes fokozatok kapcsolására idejekorán figyelmeztet a műszerfalon a visszajelző, hamarabb, mint fülre indokolt lenne. A forgalomban is. Hangja így mélyebb, viszont ekkor is egyenletesen, döcögésmentesen gyorsítható. Könnyed irányíthatóság jellemzi, kormányzásához nem kell erőt kifejteni. Fordulékonyságát a parkoláshoz a középértéktől nem egész másfél fordulat (490°-500°) jellemzi, fordulósugara 5,2 m.
A forgalomban is kifejezetten könnyen kezelhető, jó áttételezésű a váltója. Dugóban araszolva, amikor a robogós túl közel beállt a jármű elé, szenzora rögtön jelzett, csipogott. Komfort irányjelzője háromszor villan, ami pontosan elegendő a sávváltás határozott, mégsem tolakodó végrehajtásához. Városban és lakott területen kívül egyaránt diszkréten jelzi a sebesség túllépését: képpel – piros körben a megengedett értéket mutatva. A sávelhagyás figyelmeztető is szolidan hívja fel a figyelmet a nem kívánt iránymódosításra, nem fülsiketítő, éles hangon.
Az országúti haladás során a kátyús útszakaszokon tapasztalható, hogy rugózása jó, nem ráz, nem dobálja a karosszériát, nem lengeti be az autót: elöl MacPherson rugóstaggal, hátsó keresztlengőkaros megoldással. A kissé tempósabb kanyarokban is érezhető a tapadás és a stabilitás. Nagyon jól optimalizálták a jármű tömegéhez, a fékek teljesítményét is, így dinamikusan vezethető a jármű. Természetesen nem versenypályás körülmények közt kell használni ezt az autót. Ekkor egyértelműen alulkormányzottá válik. Még autópályás 130 km/h-s tempónál is – 3500 fordulat/ percnél – csendes a motorja.
Vezetéstechnikai tréningen pedig feszegettem a fizikai határokat a kocsival. Az intenzív gyorsítási lehetőség, az erőtartalék lehetővé teszi egy meleg helyzetből való kimenekülést. Ugyanez jellemző fékeire, jelentős lassulást, fékhatást tudnak produkálni akár egy váratlan akadály előtti megálláshoz, akár egy kikerülés, kitérés előtti sebességcsökkentéshez.
Az irányíthatóság vizsgálata során sem hagyott cserben, persze a tapadás túllépésekor tolta az orrát. Komolyabb (4,63 m) hosszúsága ellenére a súlypont nem került hátra, így a túlkormányzottság jelei nem voltak jellemzőek rá.
Fogyasztás, ár
Katalógus szerinti gyári fogyasztása 5,7-6,1 l/100 km. Én jelentősen intenzíven használtam az autót, így 8,2 l/100 km adódott a 498 kilométer megtett út alatt. A zárt pályán megtett 43 km-re pedig 12,7 l/100 km-t regisztráltam. Amikor autópályán nagyjából 110 km/h-s tempóval haladtam, akkor 5 liter körüli értéket mutatott.
https://www.autonavigator.hu/cikkek/haromhengerezes-egy-corollaban-ilyenre-meg-nem-volt-pelda/
https://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2022/01/04/toyota-corolla-szivo-benzines-teszt/
https://autopult.hu/tesztek/toyota-corolla-sedan-1-5-2021-teszt-mult-es-jelen.html
https://totalcar.hu/tesztek/2021/10/19/teszt-toyota-corolla-sedan-15p-125-2021/