Tegnap hazafelé menet a kancsal Hold itt leselkedett a füstös város felett.

Fénye mindenen átütött, annyira, hogy szinte sütött. Bemondták, hogy az Üllői út Vecsésig bedugult. Baleset történt, sok a sérült.
Mentők vijjognak. Mindenütt fáradt autósok, felajzott hangulat. Araszol, cammog a kocsisor. Egyszer csak az egyik autóból elém ugrik egy nyakigláb sofőr. Először azt hittem szegény ördögről, hogy csak tüzet kér, de nem, mert bután kiabál, nyálat ver, hadovál. Ma még ő, itt valakit megöl, fennhangon köcsögöl. Széttárt égbe nyúló karját látom az üvegen át. Látom a késő esti éjben egy fájdalom tenger, egy sikolyember ágbogát. És ott fenn egy régi békés Hold időben a csillagos égen Mészáros nagyanyám udvarát. Mama éppen fejés után a csuprokat rakja ki a köcsög-fára. Úgy emlékszem a katonaságtól mentem haza. Búcsúzáskor szürke kötényében a kapuig kísért, utánam szólt még. Intett. Vigyázz magadra Bandikám! Ez volt hozzám utolsó szava.
Akkor láttam őt utoljára. Azóta emlékeim legszebb színe a szürke. Most meg itt toporzékol előttem egy nyakigláb ürge. Majd gyorsan beül a kocsijába, elindul, és nagy csattanással beleütközik az előtte álló nagy teherautóba. Még a szélvédő is becsúszik a megterhelt plató alá.
Megint jönnek, vijjognak a mentők. Tegnap este a kancsal Hold fénye mindenen átütött. Olyannyira, hogy szinte sütött.

Angyal András